A pinot noir borokról olvastam, hogy szükségtelen barrique hordóban érlelni, mert illatában a gyümölcsösség mellett gazdag a vaníliaárnyalat. Úgyhogy gondolom csak reklámfogás feltüntetni e hangzatos nevet, hogy "bárikh". Már a bort kitöltve láttam keserű sorsom. Híg volt, színe pedig málnaszörphöz hasonlított, a jellegzetes pinot noir illatot pedig csak halványan lehetett érezni, ha az orromat belenyomtam a pohárba, kis híján a bor felszínéig. Az ízében semmilyen aromát nem érezni, hacsak az ecet eszencia nem számít annak. Ezt a bort meleg nyári napokon végezendő kerti munkákhoz, szigorúan hosszúlépésnek vagy sóherfröccsnek, esetleg háziasszonyoknak a vízforraló vízkőtelenítéséhez ajánlom.
A második bontás a cuvée volt. Nagy megnyugvásomra már érezni lehetett a bor illatát, s színe is méltó volt a vörösbor névre, ám az állagával ennek sem voltam megelégedve, de ezt még betudhatjuk az olcsóságnak, bár nem igazán értem, hol lett aranyérmes (talán a pincészet házi versenyén). Íze már emlékeztetett a bor ízére, de hiányzik belőle a test és a tűz.
A harmadik, a cabernet sauvignon volt a legjobb. A bor lassú lefolyású volt végre, képezett gyűrűt a pohár falán, s rendelkezett kellemes illattal, aromája pedig a sauvignon-tól elvártat adta, de ez is, mint az előző test és tűz nélkül.
A borhoz fel kell nőni, meg kell érni. Fiatal koromban - kb. 17-19 éves koromig - gyakran ittam bort, de csak kannásat, meg olcsó üvegest, azt is maximum szódával, de leginkább kólával. Az íze rossz volt, savanyú, és büdös. Nem érdekelt, mint ahogy a mostani fiatalokat sem, mert az anyagi lehetőségek korlátozottak voltak, bulizni pedig kellett menni péntekenként, tehát a lényeg a hatás volt, nem a buké, s nem az íz. Viszont ennek az lett a következménye, hogy amikor már volt pénzem hétvégén normálisabb italokra, söröztem inkább a haverokkal, és úgy éreztem, soha többé nem akarok bort inni, mert az valami borzasztó ital, s ha nem kínál meg egy kolléga az otthoni borából, s nem érzem meg az igazi borok valódi zamatát, s nem élem át a borkészítés varázsát, a pincék hangulatát és a szőlőhegyi idillt, talán soha nem tudom meg, hogy egy-egy pohár cabernet, kékfrankos vagy pinot noir, a fehérek közül pedig sauvignon blanc, olaszrizling vagy édes cirfandli, milyen módon tudja megbabonázni a gondolatokat, áthatni a szellemet, s vigalmat okozni testben és lélekben. Hogy mit jelent megérni hozzá? Először is amikor fel tudjuk fogni szellemileg, hogy a részegség nem jó, és az alkohol tartalmú italokat nem a bódító hatásuk miatt fogyasztjuk, hanem azért, hogy élményt nyújtsunk az ízlelőbimbóinknak, és az alkoholtartalom feszültségoldása csak kellemes mellékhatás, mely remekül társul egy beszélgetésben vagy táncban. Sajnos ezek a borok a borhoz éretlen fogyasztókhoz szólnak. Aki olcsó bort vesz, nem bort, hanem alkoholt vesz, s célja nem a fogyasztás közbeni öröm megszerzése, hanem a maligán okozta bódulat. Ha valaki életében először akar bort kóstolni, és úgy gondolja, hogy a méltán híres Villányi borvidékről való nedűvel szeretné kezdeni, könyörgöm, ne a Batthyány Pincénél tegye, mert egy életre elkedvetlenedik a bortól, és azt hiszi majd, hogy minden bor ilyen. Én nem tudom, milyen szabályok vonatkoznak arra, hogy egy borra milyen feltételekkel lehet ráírni a minőségi jelzőt, de ha az ő boraik megkaphatják ezt, én szigorítanék rajtuk.
Mindent összevetve vörösbort nem veszek többé a Batthyány Pincénél. A fehérrel teszek még majd egy próbát, mert az a tapasztalatom, hogy abból lehet jót olcsón kifogni, de az nem mostanában lesz. Legközelebb inkább a minőségre szeretnék törekedni. Van is otthon Gere Tamáséktól egy Páratlan cuvée-m, abban biztosan nem fogok csalódni.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése