2013. december 3., kedd

Egy kis bortöri 3. - Bor Hellászban

Ha már az ókori világ borozási szokásait vizsgáljuk, nem kerülheti el a figyelmünket Hellász, azaz az ókori Görögország, ugyanis jó minőségű boraival a világ élmezőnyében van már az ókor óta. Drága görög borral csillapították szomjukat a fáraók és főurak Kemetben, ódákat zengtek róla Rómában és a középkorban is az európai főnemesség kedvelt csemegeitalának számított.

Vitis silvestris
Az ókori görögöknek jelentős szerepe volt a szőlő- és bortermesztés elterjedésében az ókori világban, ezáltal megteremtve az európai borkultúra alapjait. Az ő munkájuknak köszönhető ugyanis, hogy Dél- Délnyugat-Európától, Közép-Európán át Belső-Ázsiáig, Kínáig is eljutott a mezőgazdaság eme nemes ága. 
Valószínűleg a görög földön is őshonos Vitis silvestris domesztikálásának fontos szerepe volt a bor megjelenésében, de a keletről származó borszőlő, a Vitis vinafera (mely szintén a silvestris-ből háziasított) és borászati technológiák a krétai civilizáció idején honosodtak meg a Dél-Balkánon valamikor az i.e. III. és a II. évezred között. Már a Vitis
silvestris-ből is csináltak valamiféle bort,
i.e. XV.sz. Minosz
de az alacsony cukorfoka és a kevés létartalmú, apró szemei miatt nem lehetett túl ízletes ital. Kréta az i.e. III. évezred vége felé érte el azt a fejlettségi szintet, mellyel távolabbra is tudott hajózni, és az egyre bővülő szükségleteit az ókori kelet népeivel való kereskedelemmel tudta ellátni. Sajnos történeti feljegyzések nem maradtak ebből a korból, mert vagy nem készítettek ilyeneket vagy a katasztrófák és az azt követő sötét korok felemésztették azokat, ezért csak régészeti leletekre lehet hagyatkozni e kort illetően, és ezért nem lehet pontosabban meghatározni az idejét a borkultúra elterjedésének Krétán ill. a görög szárazföldön. Az ókori görög szőlő és borkultúra az i.e. XIII. és a XII. század körül virágzott fel igazán, s a szakirodalom, a szépirodalom, a képzőművészet és a Dionüszosz kultusz megalkotásával az i.e. VII.-VI. századra már az egész ókori világba kiközvetítették. Számos irodalmi műből vonhatunk le következtetéseket a szőlőművelésről és a borkészítésről. Például Homérosz Iliászában a tiszta táblás telepítésű szőlőskertet mutatja be, amelyet védőárok és sövény vesz körül, és az ültetvényben egy hangulatos szüreti jelenetet ábrázol. Az Odüsszeiából tudjuk például, hogy voltak korai-, közép- és kései érésű szőlőik, alacsony bakművelésben, karós támasszal és kötözéssel művelték, csapra metszették és kapálták őket. Használtak metszőkést a metszéshez és a szüreteléshez. A borfogyasztási szokásaikról is
Kratér a vízzel kevert borokhoz
sokat megtudunk a műből. Rendszeresen használtak réz és bronz borkeverő, kancsó szerű edényeket, melyekben a tiszta bort vízzel elegyítették, hogy a tömény, nagy cukor és alkoholtartalmú borok részegítő hatását csökkentsék, mivel a részegedést abban a korban is elítélték. Az amforákban a bor felszínére olívaolajat vagy gyantát tettek, hogy elzárják a levegőtől, és így tartósítsák.

Theophrasztosz (i.e. 371-287), Arisztotelész tanítványa a szőlőtermesztés tudományos alapját alkotta meg. Ír a szőlőfajták sokaságáról, a klíma fontosságáról a szőlőtermesztésben s foglalkozik a szőlő biológiájával. A korból 135 domesztikált szőlőfajtáról tudunk. Használtak kúszó-, fej-, bak- és kosárművelést, alacsony kordont, magas kordont, fákra futtatott lugast, pergolás lugast és kamerata lugast, de a leggyakoribb a bakművelés volt. (A szőlőművelési módokról részletesen: http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C5%91l%C5%91m%C5%B1vel%C3%A9sm%C3%B3dok#Bakm.C5.B1vel.C3.A9s)


Szüret ábrázolás szatírokkal


A képzőművészetben az agyagedényekre festett jelenetek árulkodnak a korabeli szőlészetről. Egy a kb. i.e. XVI. század környékéről fennmaradt vázán például lugasra nevelt tőkéket festettek, melyet szatírok szüretelnek egy szedőállványról és a tőkék mellett rögtön taposókádakban tapossák ki a mustot a fürtökből. Galliába (mai Franciaország területe) a kisázsiai görög településekről a perzsák elől menekülő telepesek vitték a szőlő- és borkultúrát, miután megalapították Messala városát (Marseilles) és kolóniákat létesítettek szerte Galliában. Így alapozták meg tehát a ma ismert legnagyobb spanyol és francia borvidékek borkultúráját a görögök.

Anakreóni dalok

SZÜRETI ÉNEK

A sötétkék szőlőfürtöt
a szüzekkel a legényhad
kosarakban hordja vállon,
de ha már a présbe öntik,
csak a férfiak tapossák,
hogy a nedv kiszabaduljon,
s a bor istenét dicsérik
a szüret zajos dalával,
amikor pezsdül a hordók
mélyén már az édes új bor.
Ha vén iszik belőle,
remegő bokával indul
táncba, rázva ősz szakállát,
a legény meg lesbe állva
veti hálóját a szűzre,
az nyugosztja gyönge testét
lombos fák alatt heverve,
lenyűgözte már az álom,
de szerelmes szóra ébred,
a legény csábítja nászra,
s ha a szép szónak nem enged,
viszi, szinte fojtogatja,
mert az ifjak közt a részeg
Dionűszosz szilajon jár.

Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása

A terroir

 Szőlőtermesztésre kifejezetten alkalmas a dél-balkáni éghajlat és talajadottság. A szőlő ugyebár a szikes és túlságosan savas, mocsaras talajok kivételével bárhol megél. Görögország területén a leggyakoribbak a mészköves, sziklás és vulkanikus talajok, melyektől a borok íze kellemes ásványosságot kölcsönöz. Éghajlata mediterrán, ami Hellász esetében enyhe (fekvéstől függően 0 és 10 °C közötti középhőmérséklettel), csapadékos teleket (évente összesen kb. 500mm), és forró nyarakat (20 és 30 °C közötti középhőmérséklettel) és magas, 2500-3000 óra közötti éves napsütéses óraszámot jelent.

Az íze

Milyen lehetett az ókori görög bor íze? A sok napsütés és a meleg magas cukorfokot adhatott a mustnak, ezért valószínűleg magas alkoholfokú borokat készíthettek. Ismerték a száraz és az édes bor is egyaránt. Ugyanakkor a tömegeknek szánt bort nem szűrték, ezért rendkívül seprős lehetett, továbbá a tartósítás miatt enyhén sós ízű. Mivel Kemettel tartottak fenn kereskedelmi kapcsolatot, valószínűleg a borkészítési eljárásaik is hasonlóak voltak, viszont az éghajlat- és a talajadottságok jobb ízű borokat eredményeztek. Ízesítették boraikat különböző fűszerekkel, mézzel, tengervízzel és gyantával. A gyantával való ízesítést valószínűleg a kancsók légmentes lezárásához használt gyantás kupakból véletlenül a borba csepegett gyanta a borra gyakorolt pozitív hatásával fedezték fel, és azóta is használják a híres görög retsina készítéséhez. 

Borivási szokásaik

 Bort csak vízzel hígítva fogyasztották a görögök, mivel boraik rendkívül erősek voltak, s a részegséget elítélendőnek tartották. A férfiak szimpóziumokat tartottak, melyek borivással egybekötött mulatságok, baráti összejövetelek voltak, ahol a házigazda határozta meg, hogy milyen fajta bort, mekkora mennyiségben igyanak és milyen mértékben legyen az vízzel hígítva. Nők nemcsak hogy nem vehettek részt ezeken a szimpóziumokon, de alkoholt sem fogyaszthattak, bár a kor előrehaladtával lazultak ezek az erkölcsi szabályok olyannyira, hogy az i.e. IV. századból már vannak feljegyzések női résztvevőkről a borivó versenyeken. Itt is, akárcsak Kemetben nehezen hozzáférhető volt a tiszta víz, ezért borral vagy borból készült ecettel "hígították" a hétköznapokon, és azt fogyasztották munka közben, étkezések után vagy egyszerűen a szomjukat oltandó.

Dionüszosz

Dionüszosz a bor és a mámor istene volt Hellászban. A görögök hite szerint ő volt, aki megtanította az emberiségnek a szőlőművelést és a bortermelést. Történetei tele vannak bizarr cselekményekkel már a születésétől kezdve. Ugyanis Perszephoné az alvilág királynőjének Zeusztól született fiát, Zagreuszt Zeusz felesége, Héra féltékenységében titánokkal széttépette, de a gyerek szíve ép maradt, így Zeusz Rheia segítségével összeszedte darabjait, összetoldozta őket, majd életet lehelt a kis testbe. Mivel amíg a gyerek újra megerősödött, új anyára volt szüksége, ezért Zeusz kinézte erre a célra Szemelét, akinek beültették a méhébe, de Héra erről is tudomást szerzett. Ezúttal a bosszúnak kevésbé brutális módját választotta, s rávette Szemelét, hogy kérje meg Zeuszt, mutassa meg neki igazi alakját. Erre a lány addig kérlelte a főistent, míg az nem engedett neki, s bemutatta igazi lényét, ami egy villám lévén úgy megégette a terhes Szemelét, hogy belehalt. A halott lányból élve kioperálták a magzatot, majd a legbiztosabb helyre, Zeusz combjába varrták, ahol kifejlődött és szarvakkal meg kígyókoszorúval a fején megszületett Dionüszosz.
Fiatal korában járta be a világot, megismerte a szőlőtermesztést, feltalálta a bort, majd feladatául tűzte ki magának az emberiséggel való megismertetését. Követői szatírok és bacchánsnők voltak, akik őrült extázisban ünnepeltek és gyakran széttépték, aki az útjukba került.

Az őrült extázis

Egyik útja során Attikába érkezett, ahol egy Ikarios nevű paraszt látta vendégül, s cserébe a vendégszeretetéért adott neki a borából, mely jókedvre derítette, és örömmel vette, mikor Dionüszosz megtanította neki a bortermelés minden csínját-bínját. Aztán évekkel később az első termésből készült borral vendégül látta a falu népét, akik az ital bódító hatásától azt gondolván, hogy Ikarios megmérgezte őket, kapával agyonverték vendéglátójukat. Miután kijózanodtak eltemették Ikariost, településüket pedig róla nevezték el Ikariának, de Ikarios lánya, Erigoné nem tudta feldolgozni apja halálát, ezért a sírja fölé akasztotta magát egy fára. Ezután Attika lakói minden évben egy sajátos ünneppel, az Aiorával emlékeztek meg Ikarios és Erigoné tragédiájáról, amikor is a szűzlányoknak egy fa ágára kötött hintán kellett hintázniuk a március elején tartott Anthestéria (február-március) idején.
Egy évben több ünnepet is tartottak Dionüszosz tiszteletére ezek közül a legfontosabb a dionüszia ünnepe volt, melyet szintén Anthestéria hónapjában tartottak. A három napos ünnep első napján verték csapra az újbort, s az urak és a szegények együtt mulatoztak. A második napon az archon hívta meg magához az ünneplőket és borivó versenyt tartottak, melynek fődíja lepény vagy borostömlő volt. Ezen a napon az archon feleségét egy rituálé során jelképesen összeadták Dionüszosszal, majd a harmadik napon az elhunytak lelki üdvéért mutattak be áldozatokat. A másik dionüszia decemberben volt, amikor is először ittak az új borból, majd egy termékenységet ábrázoló falloszt vittek körbe a településen. A télen és tavasszal megtartott dionüsziák a magát újjászülő diadalmas élet misztériumát fejezték ki (tehát ha jól értem ez az egyiptomi Ozirisz kultúra görög megfelelője).
A dionüszoszi mítoszok e meghökkentő, tragikus és bizarr történetei szerintem a borivás negatív hatásaira hívják fel a figyelmet, és hogy elég rémítő legyen a részegség, jócskán eltúlozzák a mámoros, őrült extázis esetleges következményeit. 

Felhasznált irodalom:
Bejegyezte: dátum:
Címkék: , ,

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése ( Atom )