A mai menühöz két bort választottam. Kissé bizonytalan voltam, hogy a tyúkhúsleveshez kell-e egyáltalán bor, de ha már van, kipróbáljuk. Tehát a leveshez a Varga Pincészet Szemelt Rizlingjét választottam, mely 2012-ből, Badacsonyból való. A címke így ír róla: "Valamivel több, mint 1 kiló szőlőből készül egy palack bor. A kisfürtű, kis szemű rizlingekből 13-15 fürtre, 700-800 szemre van szükség, hogy 7,5 deci bort kapjunk. A szemelt rizlingnél ezt a mennyiséget szemenként, egyesével válogattuk a fürtökről. Ez a legköltségesebb szelekció, amit a szőlőalapanyag magas színvonaláért megtehetünk. A legszebben beérett szemek kiválogatásával még a 2010-es év hideg, csapadékos évjáratában is sikerült olyan bort készíteni, amiben érezzük a balatoni nap melegét, a tanúhegyek lankáinak ásványos,sós jellegét. Színe zöldessárga, illata elegáns, a magas alkoholtartalom jól ellensúlyoz a nagy testtel, a fajtájára és területre egyaránt jellemző keserű mandulás, ásványos jelleg uralja a hosszan lecsengő utóízt. Fogyasztását 14-16°C-ra hűtve tartalmas levesekhez, szárnyasból készült sültekhez, pörköltekhez ajánlom."Talán nem a tyúkhúsleveshez kellett volna. Nekem mondjuk bejött a fanyarkás íz a leves mellé, de Moncsi és a szüleim nem rajongtak érte, ugyanakkor a tyúkpörkölt mellé kóstolva kifejezetten finom volt, sokkal jobban illett hozzá, mint amit ahhoz választottam.
Megkóstoltuk tisztán is. Szépen, olajosan, vastagon ömlött a pohárba, sűrű fehér habja hamar eltűnt. Közepesen mély zöldessárga szín, vastag gyűrű, lassú lefolyás. Tükör tiszta, szemet gyönyörködtető látvány. Nem kellett a pohár fölé hajolni, s lötyögtetni, ha az illatát akartuk érezni. Intenzív, gyümölcsös - talán zöldalmára emlékeztető - illatot ontott magából, szinte már tolakodóan. Ízlelve markáns savtartalma, fanyarkás csersavtartalma citrusfélék zamatára emlékeztetett. Tüzes alkoholt éreztünk hosszú lecsengéssel. Illatban gazdag, telt testű, tüzes olykor savanykás, férfias bor.
A pörkölthöz pedig az Ikon Borászat 2011-es Kékfrankosát választottam Rádpusztáról, a Balatonboglári Borvidékről. Kellemes fanyarkás íze jó kísérőnek bizonyult, bár nem mindannyiunknak, és azt kell mondanom, hogy a rizling jobban illett a pörkölthöz, mint a kékfrankos, pedig a Csávossy féle könyv elsősorban a fanyarkás vöröset ajánlja, s csak másodsorban a száraz, testes, tüzes fehéret. De ugye ízlések és pofonok... Az ételekhez való borpárosítása erősen szubjektív.Ezt is kóstoltuk később külön a rizling után. Lassan mozog a pohárban, bár nem tűnik olyan vastagnak. Színe mély rubin, színes habja tűnő. Illata lassan nyílik, meggy és szilva jegyeit véltem felfedezni benne. Ízlelve a bor tüzes éles savakkal, magas tanninnal, tartalmas testtel, közepesen hosszú lecsengéssel. Először cseresznye, szilva majd jön a meggy, az érett meggy. Száraz, tüzes, olykor savanykás, olykor fanyarkás. Sajt mindenképp jót tesz neki, önmagában nem túl jó inni.
Ár érték arányban mindkét bor jól teljesített.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése