2013. december 30., hétfő

Viszlát 2013!

Gyorsan eltelt ez az év. Sok minden történt, változott, voltak jó és voltak rossz pillanatai. Dolgoztunk, szórakoztunk, dolgoztunk, kicsit pihentünk, aztán dolgoztunk, dolgoztunk és dolgoztunk. Kábé egy éve indítottuk útjára a Borklikk projektet barátnőmmel Moncsival, és egy webfejlesztő barátommal hármasban, de több munka van benne, mint azt előre hittük, úgyhogy sajnos a portál indulása késlekedik. Ezért hiánypótló megoldásként kezdtem bele a blogírásba. Közben meglátogattunk pár közeli borvidéket, jártam Balatonbogláron és Lellén kerékpárral, volt a kis csapatunk pár napra (fröccsözni!) Villányban, meglátogattuk nyaralásunk egyik napján a Badacsonyt, és Pécsre járunk Borszemináriumra, ahol megkezdtük borkóstolási tanulmányainkat, amit én egy budapesti tanfolyamon fogok kicsit jobban elmélyíteni januárban. Közben pedig kóstoltunk. Egyre célzottabban, egyre jobban odafigyelve a küllemre, az illatra és az ízekre. Próbáltuk elválasztani az illat- és az ízaromákat egymástól, megtalálni ízleléskor a gyümölcs-, zöldség- vagy egyéb különböző ízeket. Megtanultuk, szánkban hol érződnek a savak, a tannin, az ásványosság. Nehéz volt idáig eljutni, de még rengeteget kell tanulni a borokról és kóstolnom, kóstolnunk, hogy elmerjük magunkról mondani, hogy értünk a borhoz. Sajnos még mindig nem érzek bizonyos aromákat, amiket elvileg fel kellene egy-egy tételben ismerni, ilyen pl. az ásványossága egy bornak, ezért is szoktam ízlelőbimbóim műveletlenségét megemlíteni néha, és remélem, e hiányosságot a tanfolyam befoltozza majd.
Karácsony tájékán elkezdtem érdeklődni a bor-étel párosítások után, úgyhogy jövőre azt is szeretném bővebben tárgyalni a blogban, illetve később a portálon is szerepet fog kapni.
Szeretném azt is leírni, hogy melyik bor volt a kedvencem a blogon elemzett italok közül, de mivel még nem ismerem a pontozási technikákat, nehéz így emlékezetből visszaidézni. Mégis megemlíteném a Gregorian Pincészet Szürkebarátját, mely egy igazán különleges, elegáns bor volt, és a Polgár Pincészet Cabernet Sauvignon-ját, ami talán a legjobb cabernet volt az utóbbi időkben elfogyasztottak közül. De kiemelkedőek voltak még a Juhász testvérek Cabernet Sauvignon-ja is, akár csak Geréék Hárslevelűje vagy Taklerék Kékfrankosa. Megemlíteném még Lelovits Tamás Syrah-ját, mely életem első syrah-ja volt, de ezek után biztosan nem az utolsó. A legkiemelkedőbb pedig sajnos egy francia bor mind közül, és ez a Château Lesparre 2011, Michel Gonet pincészetéből.

2014-ben pedig még többet kóstolunk, még többet írok, még pontosabban, hitelesebben, és talán az év első felében a portál is elindul.

Hadd kívánjak ezúton minden kedves olvasómnak, ismerősnek és ismeretlennek egyaránt nagyon Boldog Új Évet, és sok-sok finom fehéret és vöröset, rosé-t és sillert!


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése