2014. május 24., szombat

Kőróka Pince - Mindszentkálla


A Balaton-felvidék borainak varázsát már tapasztalhattuk az Orbán Pincénél Balatonrendesen, hiszen Orbán Gergőnek a chardonnay ültetvénye Szentbékkálla mellett terül el, illetve volt szerencsénk kóstolni egy Pálffy Gyula (Köveskál) féle fantasztikus cabernet sauvignont, mely íze valóságos pirosgyümölcsorgia. Azonban most jutottunk el először a Káli-medencébe, a Balaton-felvidéki borvidék eme páratlan szépségű tájára. Mint ahogy szinte minden bortermő vidékünkön, itt is a római idők óta foglalkoztak borkészítéssel. A tájegység és az itt található jónéhány település nevükben őrzik a terület honfoglalás utáni birtokosait, a Kál nemzetséget. Az ezen a területen termelt borok annyira ízletesek voltak, hogy az Árpád-házi királyok idején a medence borászai adómentességet kaptak, cserébe viszont nekik kellett ellátni a királyi udvart borral. A Káli-medence borainak különlegességét a vulkáni vörös talaj és a Balaton közelségének betudható mikroklíma okozza.


Nem véletlenül választotta tehát Nagyrónai László és felesége, Teri életmódváltásuk helyszínéül a Káli-medencét, hiszen a budapesti, rohanó mindennapok után, az újonnan választott szakmát, e csendes, festői és izgalmas vidéken tanulhatták ki és űzhetik. 2011 óta beszélhetünk Kőróka Pincéről. Hogy mit is jelent a Kőróka, arról egy igen érdekes mesét hallhatunk Lászlótól egy pohár bor elfogyasztása közben. A borász képesítést tulajdonképpen az első évjárat elkészítése közben szerezte meg egy tanfolyamon, és olyan tehetségesnek bizonyult, hogy olaszrizlingje egy helyi borversenyen rögtön oklevelet kapott. A siker persze töretlen, borai sorra hozzák a különböző érmeket bronztól az aranyig.


Egyelőre négy szőlőfajtával foglalkoznak, és ezekből készül különböző eljárással több fajta bor. Az egyik a rizlingszilváni, amelyből egy könnyed, zamatos és lendületes bor készül reduktív eljárással. Ebből a könnyedségből és lendületességből adódott a „Biciklisták bora” elnevezés is. A másik az olaszrizling. Ebből a szőlőből több eljárással készítenek különbözőféle borokat a könnyűtől, a félédesen át egészen a testesebb, fajsúlyosabb, barrique hordós tételekig, amit "Barik" névvel illettek és a palack címkéjén kis barik láthatók. A Kőróka Pincének egyébként a Badacsonyi borvidéken, a Bácshegyen is van egy kisebb olaszrizling ültetvénye, ami egy külön tételként jelenik meg a borászat repertoárjában „Bor” néven, Badacsonyi Olaszrizling, a vendéglátósok körében népszerű rövidítéseként. A harmadik termelt fajtájuk a chardonnay, amiből egy rendkívül fajtajelleges, inkább mediterrán típusú bor készül. A negyedik pedig az egyetlen vörös szőlőjük, a cabernet sauvignon. Egyelőre „csak” rosé van forgalomban (Rókatánc) az ebből a szőlőből készült italokból, ugyanis az első vörös jelenleg barrique hordóban érik és vár a közönséggel való nagy találkozásra. Mi nagyon várjuk az elkészültét, ugyanis szédületes fehéreket és rosét kóstolhattunk Lászlóéknál, és már volt szerencsénk erről a vidékről meglepetésre a sauvignon-tól.

Beszélgetésünk szokás szerint ráterelődött a biogazdálkodás témakörére is, és bár hivatalosan nem folytatnak ökológiai gazdálkodást, igyekeznek a természettel szimbiózisban nevelni a tőkéket, megkönnyítve a maguk munkáját úgy, hogy a legkevésbé kelljen beavatkozniuk a környezet életébe. 

Ha valaki a kedves olvasók közül Kőróka borokhoz szeretne jutni, keresse fel a pincészetet, gyönyörködjön a tájban, néhány pohárkával fogyasszon el helyben és szippantson a friss levegőből jókorákat, mert feltölti az embert egészséggel és energiával ez a magyar Provence-nak is nevezett táj. A tihanyi apátság alatt vagy a Káptalantótiban megrendezett vásárban is beszerezhetőek a borok, ugyanis László és Teri rendszeresen kipakolják itt portékáikat, ahol az érdeklődő persze meg is kóstolhatja vásárlás előtt azokat.



A pincészet elérhetőségei:

Nagyrónai László
Mindszentkálla, Hrsz. 768/2. 
Tel:. +36 20 961-3938

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése