2014. augusztus 7., csütörtök

Szombattól három héten át tartanak a Balatonfüredi Borhetek

Kétszázötven féle bor mellett népi- és iparművészeti kirakodóvásárral, esténként pedig látványos műsorokkal várják a pénteken kezdődő és három héten át tartó Balatonfüredi Borhetek látogatóit - mondta el az MTI-nek a kiállító borászok képviselője.


A borvidék csaknem 30 fajtájából kínál 25 borász a rozétól a gyöngyöző borokon át a testes vörösborokig nedűket, emellett a pálinkaházak, pecsenyesütők is kitelepülnek a Balaton parti város öreg platánjai alá a rendezvény ideje alatt - fogalmazott Mészáros József.

Hozzátette: ezúttal is csak azok a balatonfüredi és csopaki borászok vehetnek részt a rendezvényen, akik megfelelő pontszámot értek el a városi borversenyen. A borászatok között ott lesz a Söptei Pince is, hiszen a négy aranyérmes bort felvonultató Söptei Zsoltot választották meg az év bortermelőjének Balatonfüreden. A bortermelők mellett 3 pecsenyesütő, 5 pálinkaház, egy cukrászda, valamint 15 kézműves várja a látogatókat és a zenei kínálat is igen bőséges lesz - tette hozzá Mészáros József.

A Kisfaludy Színpadon minden este lesznek programok, a Nagyon Balaton rendezvénysorozat keretében idén majdnem tucatnyi koncert kapcsolódik a borhetekhez, fellép többek között a Budapest Bár, a Blahalousiana, a Mary Popkids és az Ocho Macho, augusztus 20-án pedig tűzijátékban gyönyörködhetnek a látogatókat.



A szervező elmondta, hogy az előző évek tapasztalatai alapján majdnem 150 ezer látogatóra számítanak.



MTI 2014. augusztus 7.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése