Sajnos nem volt idáig időm vagy ihletem megírni az év végi értékelést ill. a 2015-ös terveket. Erre most – Szilveszter éjjelén – sajnos van időm, ugyanis Mónika lázasan fekszik valami vírustól vagy baktériumtól fertőzve. Így alakult, hogy finom Cézár pezsgőmet Újév hajnalán egyedül kortyolgatva rászántam magam, hogy valami évértékelőfélét pötyögjek a mögöttünk hagyott év eseményeiről, és a lassan puzzle-ként összeálló jövőképemről adjak némi tudósítást, legalábbis a Borklikket illetően.
Szóval: 2014 év elején elindítottuk borbaráti közösségi portálunkat, melynek lényeges momentumai lettek volna a beregisztráló és aktívan borozó, arról írogató borbarátok. De egyelőre, megfelelő marketingmunka hiányában az erre képes és hajlandó borkedvelő, interaktív virtuális közösségi életet élő vagy élni vágyó közönséget nem sikerült elérnünk. Ellenben a bloggal, a borkóstolási jegyzékekkel, hírekkel és a Borklikkhez befutó boros rendezvényekről szóló tudósításainkkal szebb számú olvasót sikerült szereznünk, mint vártuk volna, ahhoz képest, hogy gyakorlatilag semmiféle marketingtevékenységet sem folytattunk. Egyelőre.
Indulásunkkor azt az elképzelést követtük, hogy amatőr és profi borászatokat keresünk fel és róluk, tevékenységeikről és boraikról igyekszünk érdekes tudnivalókat közölni az olvasóinkkal. Így elsősorban a hozzánk, Kaposvárhoz legközelebbi borvidéket, a Balatoni borrégiót kerestük fel. Bemelegítésként először Szalacskán jártunk, ahol amatőr borbarátok lelkes egyesületével és boraival ismerkedtünk, majd északnak vettük az irányt, és észak- és dél-balatoni kézműves borászokat interjúvoltunk meg, hogy bemutathassuk őket és boraikat az egyre népesebb olvasóközönségünknek. Voltunk Balatonkersztúron a Balla Pincénél, Balatonrendesen Orbán Gergőnél, Zamárdiban a Szent Kristóf Pincénél, Kőröshegyen a Topos Pincénél, Szőlőskislakon Országhéknál, a szigligeti Szatmári Pincészetnél, a hegymagasi Szent György Pincénél, a Kőróka Pincénél Mindszentkállán és legvégül az aszófői Fodorvin Családi Pincészetnél. Mindegyik borászat látogatása külön élmény volt. Ahány hely, annyiféle bor, s megannyi borászatról és életről való elképzelés. Sokat tanultunk közben a borkészítésről, sok ízélményt gyűjthettünk be, s ezeket megpróbáltuk a legjobb tudásunk szerint továbbadni az oldalon (bevallom, ebben van még mit tanulnunk, de hát azért vagyunk e planétán, hogy folyamatosan fejlődjünk). Aztán tettünk adhoc jellegű látogatásokat vendégként főleg badacsonyi borkiméréseknél, melyek közül külön említésre méltó a Laposa Pincészet és a Thomay Pincészet szép, harmonikus boraik miatt. Közben meghívásokat is kaptunk többek között a Villányi Franc brand nagyszabású kóstolójára Villányba, ahol több száz borral foglalkozó sajtós munkatárssal, vendéglátóssal és borkereskedővel kóstolhattuk végig Villány nagy reménységét, a Cabernet Franc szőlőből készült prémium és szuperprémium kategóriás borokat. Továbbá szorgalmasan jártunk Pécsre a Pécsi Borozó magazin és a Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter közös szervezésében lebonyolított Borszemináriumokra is, hogy minél jobban táruljon ki előttünk a borvilág. Ezen kívül humán erőforrás hiányában és anyagi szűkösség miatt sajnos nem jutottunk el a Koch Borászat az Év Borászata díj átadásának alkalmával tartott kóstolójára és több fesztiválra sem. Hogy ezen tudunk-e változtatni a jövőben, nem tudom, de nem ez a legfőbb cél.
A legfőbb cél, hogy valamilyen marketingtevékenységgel elsősorban aktív felhasználókat gyűjtsünk. Vannak ötletek, de sajnos az erre fordítható idő és pénzeszközök szűkösen állnak a rendelkezésünkre. Az év elején induló kampányunkban majd arra szeretnénk felhívni a borbarátaink figyelmét, hogy portálunk alkalmas arra, hogy egy-egy bortúrát megtervezzenek a segítségével, ugyanis Magyarország csaknem összes borászata fenn van a portálon némi alapinformációkkal, melyek a felhasználók értékelései, véleményei és esetleg borfeltöltései által szépen bővíthetők, így mind teljesebb képet festve az érdeklődők elé.
E mellett pedig folytatjuk, amit elkezdtünk: bort bor után kóstolunk. Néha vöröset, néha fehéret, néha pedig rozét és sillert. Remélhetőleg újabb borászok és borászatok látogatásával és bemutatásával fogjuk tudni kielégíteni saját magunk és a kedves olvasók bor iránti tudásvágyát. És akkor ennek fényében:
BORBAN GAZDAG BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése