„A somlairól … egyébként még azt kívánom elmondani, hogy bár minden komolyabb hegyi bor inkább a negyven felüli kornak, mint a fiatalságnak felel meg, a somlai az aggastyán bora. A bölcsek bora, azoké az embereké, akik végül is megtanulták a legnagyobb tudást, a derűt.” (Hamvas Béla)
Generációváltás. Ebben a szóban koncentrálódik a Nagy-Somlói borvidék jelene és jövője. Ez mind a borászatokon belüli szervezeti felépítésre, mind pedig a megszólítani kívánt célközönségre vonatkozik. Generációváltás ment végbe a Tornai Pincészetnél, ahol Tornai Tamás veje, Baranyai András vette át a cég irányítását, és az ifjú borászgéniuszra, Kamocsay Ákosra bízták rá a borászati munkákat. A Bogdán Birtokon is az új generáció ambiciózus munkája ad lendületet a borászat fejlődéséhez, ahol Lilla a marketingért, Levente a borászatért, Lehel a szőlészeti munkákért felelős, és szüleikkel együtt állnak teljes mellszélességgel a Somlói Nonprofit Kft. marketingkommunikációs tervei mellé. A Kreinbacher Birtok és a Somló Spirit pedig már eleve a modern, innovatív szemléletnek megfelelően alakította ki ültetvényeit, illetve építette fel üzemét, hogy a leghatékonyabban tudjanak megfelelni a jelen kor piaci igényeinek. A fő cél tehát, amiért a borászatok és a pálinkafőzde összefogott, hogy ezentúl a somlai ne csak az „aggastyánok bora” legyen, hanem a 20-30 évesek körében is kivívja az elismerést, és egy olyan fogyasztói kört építsen ki ebben a korosztályban, mely hosszú távon lojális lesz a márkához.
A Várkapitány Pincészet, a rendezvény következő állomása, mintha egy kicsit kivételt jelentene ebből a megújulási hullámból. Ők a tradicionális borászattal, kizárólag hordós érlelésű, inkább testesebb, karakteresebb borok készítésével és némi misztikummal, spiritualizmussal lovagolják meg az új, közös kommunikáció, a márkaépítés hullámát. A pincészetet Csáki Tibor alapította, aki ahogy mondta mérnök emberként sikeres vállalkozást vezetett, majd vetett az élete egy vargabetűt, és a valamikori Inhauser Pincészet új tulajdonosaként ráébredt, hogy neki küldetése van a Nagy-Somló-hegyen, elvégre, mint kiderült Kanizsai László, a Somlói vár XIV. századi várkapitányának lelke az ő testében született újjá.
A Makovecz Imre tervei alapján épült, ősmagyar hitvilág szimbólumait közvetítő körtemplomban, a vendégház társalgójában kaptunk ízelítőt a pincészet filozófiájából és boraiból. Ez a kóstolóterem egy igazi szentély, amit erővonalak metszéspontjára építettek ezért – ezoterikus misztériumok szerint – energiatranszformátorként működnek és életenergiával töltik fel az élőlényeket. Itt azonban nem csak a körtemplom sugározza a pozitív energiát az itt tartózkodók testébe, hanem a pincészet vibráló borai is.
A bor savai, ásványossága és teste, a hordós érlelés és ökogazdálkodás, no meg az energiák, rezgések, levágott csúcsú piramisok és sokadik dimenziók, szőlészeti bio technológia, felújított 60 éves fahordók, a bor alkoholtartalma, aztán pár szösszenet a lélekvándorlásról, diósgyőri Jézusról, a hegy és levének gyógyító hatásáról. Röviden ezzel a pár szóval tudnám jellemezni Csáki Tibor előadását, miközben végigkóstoltuk a ház zászlós borait. Lehet hinni, lehet kételkedni, egy biztos, unatkozni nem lehet egy Várkapitány kóstolón.
Juhfark, Olaszrizling, Furmint és Tramini voltak a kóstolt tételek. Ásványos, gyümölcsös-, tramini esetében intenzív rózsaillat, kerek savak, telt érett gyümölcs, fűszeres és ásványos aromák, tűz és harmónia, hosszú lecsengés. Ezek az ismérvek tömören, melyekkel a pincészet borait leírnám, és garantálom, hogy egy ilyen borsort végigkóstolva még a legszkeptikusabb borivó is hinni fog a somlai bor és a hegy misztikumában főleg, ha a házigazda személyesen kóstoltatja őket.
A misztériumokat magunk mögött hagyva buszunkkal visszaszálltunk a földre, és a Tornai Pincétől csak néhány száz méterre egy meredek kaptatón felérve a Bogdán Birtokra értünk, ahol ugyancsak szívélyes fogadtatásban volt részünk. Pihenésképpen megcsodáltuk a gyönyörű kilátást, ahogy a Nap a felhők közül kinyúlva sugaraival simogatja a tájat, no meg a birtok melletti több száz éves kúria romjait.
A Bogdán Birtok egy dinamikusan fejlődő családi vállalkozás, ahol a család minden tagjának meg van a maga szerepe. 17 hektáros birtokukon már szinte minden munkafolyamatot korszerű gépekkel hajtanak végre. A birtok alatt egy egész pincerendszert alakítottak ki, ami természetesen tele van acéltartályokkal és fahordókkal, a borospincéket pedig egy hatalmas palackozó és raktár zárja. Bogdán Levente, a pincészet borásza vezetett minket végig a hordók között és kóstoltatott velünk hordómintákat az ígéretesebbekből, melyek közül külön említést érdemel a 2012-es Juhfark, mely bár illatban kissé zárkózottnak tűnt, kortyban viszont lekerekedett savaival, fűszeres, ásványos, gyümölcsös harmonikus komplexitásával, és kicsit kesernyés hosszú lecsengésével jócskán kárpótolt. Eztán a kóstoló már fenn az épület fogadótermében folytatódott, ahol a ’14-es parfümösen illatozó Primaverát, egy ’12-es korrekt Juhfarkot és szintén az évjárat szülöttét, a Deres névre keresztelt furmint jégbort kóstolhattunk, mely hosszú szellőztetés után mutatta csak meg bájait.
Utolsóként a Kreinbacher Birtok ultramodern borászati és pezsgőüzemében tettünk szemlét, ahol időhiányban már csak a pezsgőkészítés folyamatába nyerhettünk betekintést. Bodorkós Norbert a birtok szakmai vezetője vállalta, hogy a már elcsigázott társaság lelkébe pezsgő vágyat töltsön a tradicionális champagne-i módszerek bemutatásával.
A birtok csupán 2002 óta üzemel, de dinamikus fejlődésével mára Somló legnagyobbjai között van. 40 hektáros saját ültetvénnyel rendelkezik és további 20 hektárról gyűjt termést. 2011-ben adták át a részben EU-s forrásból épült birtokközpontot, mely a Somló Spirit üzeméhez hasonlóan szintén – letagadhatatlanul – Ekler Dezső tervei alapján épült, és Somló vulkáni bazaltos jellegébe illőn, mint egy nagy lávacseppbe fúrva fekszik a Szent Ilona kápolna szomszédságában.
Modern, mégis organikus módszerekkel művelik szőlőiket, melyek a hegy magasabb pontján fekszenek, ahol ugyan nehezebb művelni őket, de cserébe kiváló bor és pezsgőalapanyagokhoz jutnak belőlük. A cég ugyanis nagy lehetőséget lát a somlói fajtákból való pezsgőkészítésben.
Kreinbacherék Somlón nem „csak” a pezsgőgyártásban képviselik az új hullámot, hanem vörös szőlők (főleg syrah) telepítésében is, amire a filoxéravész óta nemigen volt példa – igaz, cabernet sauvignonnal a Várkapitány is kísérletezik. Továbbá szálláshelyek kialakításával tovább szeretnék növelni a hegy turistavonzó képességét, hiszen valljuk be, nehéz úgy egy borvidéket idegenforgalmilag vonzóvá tenni, borokat helyben eladni, ha egyszerre néhány családnál többen aligha kapnának szabad szobát.
Van még mit tenni, van még mibe fektetni, de az irány jó. Adott a gyönyörű táj, a történelmi emlékek, a megismert borászatokon kívül még több száz apró pince és fantasztikus borok. Ez emberi és szerethető. Kicsit nagyobb hírverés, kicsit több szálláshely, autentikus hangulatú szórakozási lehetőségek megteremtése, akár a gasztro vonal erősítésével, és anélkül lesz a Somlai egyre népszerűbb a szofisztikált fiatalok körében, hogy trendivé válna.
(Képek: Mayer Bertold és Soda Group)