Borvidéktúra: Sabar-hegy, Tóti-hegy

Sokan talán nem is gondolnák, hogy amikor a Badacsonyi borvidékről beszélünk, akkor nem csak a Badacsony hegyének szőlőültetvényeiről és az ott termett borokról esik szó, hanem még 5-6 másik tanúhegyről és környékéről is. Ugyan a hegyek terroirjai között akad némi különbség (mint pl.: a Szent György-hegy esetében nem beszélhetünk a víztükör napfénynövelő hatásáról), de alapvetően éghajlatilag és talajtanilag majdnem azonosak a termőterületek. Ennek, a Badacsony mögötti vidéknek a gyalogszerrel való feltérképezését tűztük ki célul, persze csak fokozatosan, és nem a bor felől közelítve meg a témát, hanem a természet felől. Jártunk már tavaly a Szent György-hegyen Kiss Istvánnál, Szigligeten a Szatmáry birtokon és Balatonrendesen Orbán Gergőnél, a badacsonyi borászatokról, mint pl.: a Laposa, a Thomay vagy a Léránt nem is beszélve. Szóval kóstoltunk már sokfelé a borvidéken, de lássuk, milyen természeti értékek rejlenek a szőlőbirtokok mögött.

Tóti-hegy, Gulács-hegy

Az autót Káptalantótiban parkoltuk le a falucska főterén, a templom előtt. A kék, romot jelölő turistajelzés innen kb. 100 méterre indult, és vezetett be bennünket a Sabar-hegy felé. Bár tudtam, hogy a Sabar Borháznak a pincénél nincs italmérése, mégis titokban reméltem, hogy  lesz mód egy pohár olaszrizling fröccsre náluk. Sajnos sem kiírást, sem útbaigazítást nem találtunk a hegy lábánál a pincészet hollétéről, így kénytelen voltam letenni a rizling utáni vágyamról. Folytattuk az utunkat a rom irányába. Az útról egy szemből felénk tartó autó elől félreállva a fölénk magasodó bozótból láttunk valami vörös (talán andezit) kőtömböket kikandikálni, de a bozótos, felvezető út hiányától megközelíthetetlen romokra ráfogtuk, hogy "ez biztos nem az", így folytattuk a keresést. Persze lassan világossá vált, hogy bizony csak az lehetett a templomrom, de visszafordulni már nem volt szándékunkban, a bozótos nem ért annyit.

Csobánc látképe a Sabar-hegy keleti lábánál 

Dél felé haladva a Sabar keleti, szőlőtőkéktől hemzsegő dűlői mellett olykor elképedve álltunk meg és vettünk szemügyre egy-egy gyomirtóval "kezelt" ültetvényt. A legelképesztőbb az a néhány sor, talán 0,5 hektárnyi szőlő volt, melytől olyannyira nem sajnálták a gyomirtót, hogy az ültetvény végén még kb. 10 méteres távolságban (gondolom a traktor fordulóihoz szükséges szakaszon) sem hagyott egyetlen élő organizmust sem. Taszított a látvány, mert tudom, hogy van kíméletesebb módszer még a bio művelésen kívül is.

"Gyomot" irtottak

A másik véglet a teljesen elhanyagolt szőlők gazos, bozótos dzsungele - viccesen biodinamikus ültetvényei. Persze nem azok sajnos.

Közben egyre csak lépegettünk és közeledtünk az útelágazáshoz, mely a zöld turistaútra vitt minket, hogy lassan, egy nehéz, szinte őserdei ösvény (pókhálók, belógó ágak, szúnyogok és kullancsok) leküzdése árán a tisztásra érve megpillanthassuk az elénk táruló Tóti-hegy gúláját. Maga a hegy megmászása sem volt egyszerű, jó fizikum szükséges hozzá, meg némi ügyesség is a meredek kavicsos csúcsra való felmászáshoz. De megéri. Fentről, a hegy kopasz tetejéről gyakorlatilag akadálytalanul láthatjuk szinte az egész Balaton-felvidéket, a tanúhegyektől kezdve a Káli-medencén át az egész Tapolcai-medencét, a kavicsbányát, a Balatont és a fonyódi Sipos- és Vár-hegyet.

Panoráma a Tóti-hegy tetejéről

A hegyről való óvatos leereszkedést követően az erdőn keresztül már könnyű utunk volt az Istvándy Pincészetig. A borászat ligetes, panorámás teraszán kaphat a magunk fajta vándor felfrissülést a ház különleges boraiból és étkeiből. Gondolom látszott rajtunk az elcsigázottság (remélem azért nem voltunk túl csapzottak). Biztosan már messziről meglátták túrabotjaikon támaszkodva egyre közelebb vonszolódó két turistát, mert rögtön egy egész palack szódával fogadtak minket. A szódám mellé természetesen egy pohár frissítő bort is rendeltem, egy Bizsergés névre keresztelt ottonel muskotályt. Könnyed virágos, muskotályos illatával, lágy (egy kicsit talán túlságosan is) savaival, üde szénsavasságával emelte a vándor elégedettségét a következő szintre.

Jól megérdemelt kortyok

A szomjam oltását követően vágytam valami komolyabbra is, ezért egy 2000-es évjáratú szürkebarátot kóstoltam. Nem vártam tőle sokat, hiszen az évjárathoz képest olcsón mérték, de nem mindennap iszik az ember 15 éves bort. Borostyánszínben pompázó színét már korának köszönhette. Illatában jó intenzív, tisztán mézes és aszalt gyümölcsös illatok. Ízlelve közepes test, fűszeresség és már egy picit fáradt savak, melyek lecsengését is rövidebbé tették.

Egy palackkal hoztunk a 2013-as szürkebarátból, ami egy kapásmentes horgászat közben lett elkortyolgatva. Kóstolási jegyzék itt!

A túrán készült képek galériája itt!