2016. április 7., csütörtök

Vitis borok "górcső alatt" - Palancsa Laci élményei

Laci barátom múltkor rendelt egy karton Vitis bort, és megígérte, hogy ír róluk pár sort ide a Borklikkre, én pedig örömmel osztom meg tapasztalatait. Íme:

Vitis borsor 2016-ban

Néhány hét elég volt arra, hogy meggyőzzem magam arról: meg kell kóstolnom a Tolna-megyei Vitis pincészet borait, már csak azért is, mert jómagam is tolnai vagyok. Van az úgy, hogy az ember kicsit kéreti magát, meg utánaolvas, képeket nézeget a borokról, de azért egyszer csak eljutunk odáig, hogy mindegy ki mit ír, vagy gondol egy tételről, csak meg kell kóstolni.


Kicsit nehéz helyzetben vagyok, mert borról írni nagyjából olyan, mint zenéről beszélni. De azért kicsit könnyű helyzetben is vagyok, mert közel 20 évig dolgoztam rádiós műsorvezetőként, ahol végülis beszéltem a zenékről. Azért persze meg is hallgattuk őket. Most pedig ugyanígy jártam el a borok tekintetében is, csak itt előbb kóstoltam, aztán beszélek róluk, a zenéknél meg ez fordítva volt…


Na nézzük:



Hat különböző tételt kóstolhattam és mivel mindegyikből egy palack állt rendelkezésemre nem siettem el a dolgot. Volt módom visszakóstolni, elemezgetni a tételeket.

Kékfrankos 2012:

Gondoltam egy vörössel nyitok, ha már abból van lényegesen több. A címkén azt olvastam, hogy 24 hónapot volt barrique hordóban a bor. Ejha! Akkor lehet, hogy elég fajsúlyos lesz? Olyan volt, mintha az igazi kék frankokat, mármint a bankókat nyalogattam volna. A papírban ugye fából származó cellulóz van. Na, ebben a borban is elsősorban ezt éreztem. Sok fát! Sok, sok fát, sok, sok, sok fát… túl sok fát! Pedig én szeretem a fásabb karaktert, de ez azért nagyon ráült a gyümire.

Chardonnay 2010:

Szeretem ezt a fajtát, mert már kóstolhattam kiváló Ch tételeket. Ez is korrekt hordós Ch. Nekem jobban bejön ez a stílus, mint a chablis-i. Négy szóval mondva: krém-vaj-citrus-barack. Kellemes, de nem kiemelkedő bor.



Pinot Noir 2011:

Egy 16 hónapot barrique-ban pihent Pinot. Egy picit talán már túl van a csúcsán, de azért kellemes. Elegáns savak és tannin, szép gyümi aromák. Egy picit sok alkohol. Ha egy százalékkal kevesebb volna, akkor több volna…

Merlot 2011:

Cseresznye és csoki. Nekem bejön ez a párosítás, én a Kirsch tortát is kajálnám reggelig. Ha érett a cserkó és ét- a csoki, akkor csak randizzanak bátran. Úgy, mint ebben a tételben.

Cabernet Sauvignon 2009

Letisztult és szép, egyensúlyos bor. Annyi minden van benne, hogy felsorolni is hosszú lenne. Csak a leglényegesebb képzettársítások és sejtések jönnek felsorolásszerűen: sötét bogyósok, mák, vanília, étcsoki, bonbon, bors… Elegáns hordóhasználat; savak és tannin: OK; alkohol egy leheletnyit sok.

Cabernet Franc 2011:


Éreztem, hogy ezt kell a végére hagynom. Vitisék összehoztak egy klafa bort J Szegfűszeg, ánizs, áfonya, feketeszeder, étcsoki, lekvár, negró és egy kis nápolyi (de ez már nem is igaz). Kerek, egész estét betöltő szórakozás, akárcsak egy családi Disney mozi. Veszek még, mert van még benne érlelési potenciál. Köszi J

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése