2017. november 2., csütörtök

BL-furmint

Palancsa Laci bor-meccs párosítása


Arra gondoltam, hogy a labdarúgó Bajnokok Ligája 2017/18-as kiírásának egyik csoportmeccsét egy furmint kíséretében tekintem meg, ha már egyszer 2017 a Furmint éve. Mivel a BL címvédő Real Madrid és az angol Tottenham meccse izgalmasnak ígérkezett, behűtöttem egy palack 2012-es Furmint Selection-t a Hétszőlő Pincészettől. Valahogy olyan érzésem volt, hogy ez passzolni fog a meccshez.

Nem csalódtam. Sem a meccsben, sem a borban, sőt még a párosításban sem. Azért sejtettem, hogy klafa lesz ez a bor, hiszen korábban egyszer már volt szerencsém kóstolni és ásványosságával, eleganciájával már akkor is meg tudott ragadni az emlékezetemben. Ezért is szereztem be egy palackkal egy későbbi otthoni tesztelésre.


A bor kitöltve tiszta volt és tükrös, akár a Madrid játéka az első félidő első felében. Még szabálytalanságot sem nagyon követtek el. A furmint pedig citromsárgán és lomhán forog a pohárban. Nagy testűnek és tartalmasnak tűnik első látásra… Na, szagoljunk bele a pohárba, hátha történik valami! … Mi az hogy! Máris 1:0 a Spurs-nek. A gólszerző Dele Alli, egy mintaszerű angolos akció végén. A bor illata pedig intenzív és magával ragadó. Nem kertel, hanem azonnal a köves, ásványos karakterével vesz le a lábamról. Én szeretem az ilyen stílusú illatvilágot, akárcsak a jó meccseket. Persze azért van itt más is, második szaglásra. Főleg érett sárga alma és körte, továbbá egy kis fűszeresség. Nem emlékszem rá, hogy mi, de a konyhából ismerős. Talán kakukkfű?

Na, menjünk is tovább, hiszen zajlanak az események a mérkőzésen. Helyzetek itt is és ott is. Talán ebben az időszakban volt a legtöbb esélye a madridiaknak, hogy egyenlítsenek, és ez ki tudja milyen meccset hozhatott volna. De nem lett egál, épp ellenkezőleg: megint a Tottenham szerzett gólt és megint Alli. A második gól, az első korty. Tartalmas, egyensúlyos, elegáns és hosszú. Van benne mélység és főként terroir. Hamisítatlan tokaji bor. Élénk és a legjobb formájában lévő furmint ez. Az aromatikát már nem csupán az ásványosság uralja el, hanem van benne gyümölcs is rendesen. Kb. 2 kiló alma egyetlen kortyban, továbbá 1 kiló körte. Az almának az a típusa, amelyet a legjobban szeretek: érett és mégis ropogós, kicsi fanyarsággal. Tartalmas és ízes, mint a régi almák voltak még a multikorszak előtt. A körtéből pedig inkább a kemény húsú, de érett és ízletes fajta jut eszembe.

Ahogy az lenni szokott ilyen helyzetben, a hátrányban lévő csapat mindent egy lapra téve rohamoz és persze hátul kinyílik. Épp annyira, hogy egy profi ellenfél simán lekontrázza és gólt szerezzen ellene. Eriksen talál be: 3:0!

Olyan magabiztos ma este a Tottenham a világ legjobbjának tartott klubcsapata ellen, mint ez a furmint a poharamban. A bor teste lenyomja a nyelvemet, szóval van beltartalom rendesen. Ennek egyik pillére a 13 és feles alkohol. A gyümölcsösség viszi a kortyot. Mellette a sósság és kicsi fémesség mutatja a terroir értékeit. Mindezt elegánsan és szofisztikáltan hozza a korty. A rafinált fűszeresség nem bántja, hanem díszíti az összképet. A lecsengést pedig még most is érzem, annak ellenére, hogy közben szépített a Real Madrid CR7 jóvoltából. Ez a szépítő találat egyébként számomra egy kicsit váratlan, kiszámíthatatlan volt. Talán épp ez teszi izgalmassá a végét, mint ahogy egy jó bornál a hosszú lecsengés…


Maradt a 3:1 és nekem egy kiváló bor-meccs párosítás. Nem csupán ételekhez lehet és kell társítani a borokat, hanem nyilván alkalmakhoz is. Ilyen volt ez az este és ez a 90 pontos Hétszőlő Furmint Selection. Megérte fennmaradni!

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése